Erdősi Gyula: Kettőnk fotója a szobája falán volt!
Fidél atyával életre szóló barátság, atya és fia kapcsolatunk volt, amely nem volt véletlen, isteni tervszerűséggel alakult. Egyszerűen csak Fidélnek hívtuk. Nemcsak azért, mert a mi időnkben ő volt a sekrestyés.
Kamaszkoromban szinte mindennap találkoztam Fidéllel. Tanítás előtt és után is, sőt ünnepnapon is. Lényegében a nevelőapám volt.
A fenti korszak után nagyon hosszú idő telt el. 1976 tavaszán meglátogattam Zalaapati plébánián. Nem jelentkeztem be. Annyi idős voltam akkor, mint ő, amikor velünk foglalkozott. Már a tanársegédi korszakomon túl voltam, műegyetem adjunktusként teli önbizalommal és váratlanul érkeztem hosszú szünet után. Otthon volt, fogadott.
Mindketten külsőre is megváltoztunk. A váratlan “helyzeten” én próbáltam lazítani. Megjegyeztem: “Fidél, te már rég elfelejtettél” Nem szólt semmit, szobájába vezetett, és az éjjeli szekrénye felett volt a fenti fotó nagyításban és bekeretezve. Soha nem szégyelltem magamat annyira, mint akkor!
Egyedül mentem autóval Zalapátiba Fidélhez oda és haza Budapestre. Vissza fele egyszerre jött rám a bánat, hogy méltatlanul mit feltételeztem róla, és az öröm is, hogy megőrzött emlékezetében.
A mi korosztályunk 1956-os forradalomban vált felnőtté.
A forradalom kitörésének a napján délután, már szürkült, még. nem volt sötétség, de világos sem, amikor a szüleimmel a Kossuth hídon átsétáltunk a parlament elé, a Kossuth térre. Ott már nagy volt a tömeg. Jöttek és mentek is. Amikor többen kezdtek elmenni, hogy a fluktuáció megálljon, mindenki a himnuszt kezdte el énekelni. A parlamenti lépcsők és a bejárati kapu zsúfolásig megtelt. Az emberek boldogan énekeltek,többször jelszavakat skandáltak. Euforikus volt a hangulat. 6 óra körül hazamentünk.
Október 23-tól nem volt tanítás.
Az iskolában a legnagyobb változás az volt, hogy 1957-től az orosz nyelv helyett németet tanultunk. Nem volt tankönyv, kis füzetekből tanultunk, a hónapról hónapra átadott fűzetekből.
Mindenki reménykedett a jobb időkben!
Már 13 éves múltam, amikor jelentkeztem ministrálni a templomban. Volt előzménye.Elemitől kezdve Mihály Olga házi hitoktatónőm, aki szomszédunk volt, s aki oklevéllel rendelkezett e tárgyban hetente foglalkozott velem egy-egy órát, ahogy az a régi időben az iskolában szokásos volt. Megtanított imádkozni, megismertetett a bibliával és a katolikus vallás liturgiájával. Légyegében magánúton tanultam nála hittant. A szülők előtt évvégén vizsgáztam is.
Természetesen anyámmal jártunk vasárnaponként misére. Egy vasárnap, úgy 1957 év elején Olga, alias Baba néni mise után kézen fogott, vitt a sekrestyébe. Bemutatott Bertalan atyának, a plébánosnak. “Itt van Erdősi Gyula, a tanítványom, szeretne ministrálni!” ezzel átadott dr.Röss Bertalan atyának.Később tudtam meg, hogy ő volt Fidél atya nagyváradi mentora is.
A sekrestyés, kántor és szakács kezelésbe vett.Ő volt Fidél. Semmi atya. Hiszen amolyan mindenes volt a plébánián, 30 év körüli. Megtanított a latin mise ministránsi teendőire. Minden imát latinul. Később vittem osztálytárasaimat is, Exterde Sándort és Lepp Edvint. Így hárman voltunk Fidél csapatában.
A fenti fotó baloldalán ül Lepp Edvin, a jobboldalán Exterde Sándor
Képzésünk lépésről lépésre történt. Néhány hónap kellett ahhoz, hogy jobb belső ministránsként szolgálhassunk. A misén mindig ő a “főnök", a többiek csak asszisztensek.Röviden, ez volt a kezdet!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése