Exterde Sándor: Töredékes emlékeim első lelki mentoromról Fidélről

A fotó jobb oldalán a szerző, Exterde Sándor

A fotó jobb oldalán ül az emlékírás szerzője

Az 1950-es évek közepén ismerhettem meg Fidélt, aki akkor hivatalosan szakácsi minőségében működött a vízivárosi kapucinus templomban. Nem emlékszem már arra, hogy merült fel az a lehetőség, hogy a plébánia konyháján ebédet kaphattunk, néhányan a környéken lakó kiskamaszok közül. Akkoriban az iskolai étkeztetés még csak kialakulóban volt és elég nagy gondot jelentett a dolgozó szülőknek a gyerekek napközbeni ellátása.

Többünknek meghatározó élményévé vált az a néhány év, amit az Alsó-Vizivárosi Plébániában, azaz a Kapucinus templomban, 1956 tavaszán szakácsnak alkalmazott Pacsay János Fidél - (Ő, mint kapucinus barát nem csak a kommunistákkal, hanem az akkoriban „megtűrt úgynevezett békepapsággal” is szemben állt, ezért hivatalosan nem gyakorolhatta papi hivatását) - szárnyai alatt tölthettünk.

Nehezen meghatározható az a képesség, tehetség, elhivatottság, amivel Fidél, a magunkfajta kiskamasszal szót értett és viszonylag rövid idő alatt lelki közösséget alkotott. Talán ezt hívják zsenialitásnak.

Megismerhettünk egy olyan embert, akinek elhivatottsága a katolikus vallás iránt, minden elképzelhető határt felülmúlt és sziklaszilárdan szemben állt a hivatalosnak tekintett „materialista” nézetnek, sőt szemben állt az akkori „béke papnak” nevezett klérus réteg szemléletével is. Általa megismerhettük a katolikus vallás alapjait, néhány latin nyelvi fordulatot, akkor még latin volt a szertartások nyelve, ministráltunk és tetszett nekünk, hogy a templomba járók, akik a hivatalos ateista proletár-diktatúra ellenére meglepően sokan voltak, elismeréssel néztek ránk.

Sok időt töltöttünk a plébánián, a sekrestyében Fidél atya gondoskodó felügyelete alatt, miközben a bibliai történeteket és a liturgiai cselekmények, események elemeit megismerhettük, gyakorlatilag „játék” közben élvezettel, ami sokkal érdekesebb és hatékonyabb volt, mint a „poroszos” állami iskolai rend és oktatás.

Néha, egyes zenés nagymiséken taposhattuk az orgona mellett a nagy fújtatót, ami nem voltteljesen szabályos dolog, de hát Fidél cinkosmosollyal engedte, hogy ezt a „munkát”mintegy jutalomként végezzük. – A templom orgonájának levegő ellátását lábbal hajtott fújtató szolgáltatta, miután az elektromosventilátor a második világháborúban megsérült és használhatatlan lett. –

Hasonló volt a helyzet a harangozással is, a templom óraműves rendszere nem működött, a sekrestyés feladata volt a harangozás. Különös kitüntetésnek számított, ha felügyelet mellettnéhanapján húzhattuk, megszólaltathattuk a misére hívó, vagy déli harangszót. Fidél, miután el volt „tiltva” nyilvánosan nem misézhetett, ezért naponta a hajnali órákban ½6 órás templom nyitás előtt az egyik mellékoltárnál, vagy az emeleti kápolnában misézett, csak néhányan voltunk, akiknek megadatott, hogy egy-egy alkalommal ministrálhatunk neki és átérezhettük az eucharisztia „tiltott” csodáját.

Fidélre jellemző, hogy a tinédzser gyerekeket nem csak a hittan, liturgia, erkölcstan „háromszögében” próbálta lekötni, mondjuk például a katekizmus bifláztatásával, hanem többször elvitt bennünket kirándulni. Jártunk vele négy-öt fős csapattal Makkos-Márián, Mária Besnyőn, a Prédikálószéken, Rám-szakadékban, a Pilisszentléleki Pálos kolostor romjainál. Ilyenkor mindig megtudhattunk valamit a környék földrajzáról, a hely vallási, szakrális jelentőségéről, továbbá szó esett a vidék élővilágáról, fákról, madarakról. Mindig olyan élményekkel tértünk haza, amelyeket máshol és mástól nem kaphattunk meg. Megkapó élmény volt a szakrális világnak és a földi világnak, a természet szeretetének, és ismeretének az összhangja. pontosabban szólva maga a felismerés, hogy létezik ez azösszhang, amit Fidél közvetített.

Jellemzőnek tartom, hogy néhányunkkal, még a Paskievics féle Tarokk játékot is leült játszani, szabályt magyarázni a plébánia irodának használt helységében. Tőle hallottam talán először az „ördög bibliája” kifejezést. Közben persze nevelt minket, miért fontos a játék, a szabályok, a hit, Isten ismerete és szeretete, és vegyük komolyan nem csak a játékot, hanem az életet.

Egészen biztos vagyok benne, hogy Fidél atyagondoskodó szeretete indított el egy természet kedvelő, nem szakbarbár értelmiségi út felé.Természetesen szerepe volt ebben annak, hogy a filozófia, a görög-latin műveltség és a teológia alapjaival megismertetett, és egy kíváncsi technokrata lettem.

Sajnos a hatvanas évek elején megritkultak találkozásaink, Fidél Zala-megyébe került kántornak és ezt követően már nem találkoztunk. Többször felmerült bennem, hogy felkeressem egy kis beszélgetésre, lelki támogatásra vágyva különösen, amikor magánéleti nehézségekkel küzdöttem, de valahogy mindig csak halogattam, hiányzott belőlem a kitartás az elszántság és végül már csak a halálhíre döbbentett rá milyen könnyelműen bántam az idővel. Hanyagságom lelkiismeret furdalással jár, de emléke örökké a szívembe él, pontosan úgy, ahogyan harmincegynéhány éves korában utoljára láttam.

 Budapest, 2022 június