Mindszenty József (1892-1975)
Pehm (1942-től Mindszenty) József fiatalon, 27 évesen 1919. októberében Zalaegerszegre, a Mária Magdolna templomba kapott plébánosi kinevezést. Felépíttette a zalaegerszegi Jézus Szíve ferences templomot és egy kolostort. Másrészt modernizálta a plébániaépületet és a szegények számára 34 főt befogadó szeretetotthont alapított. Támogatta, taníttatta a szegény tehetséges gyermekeket, a Szociális Missziótársulat bevonásával végezte a szegénygondozást, a kórházmissziót, a fogház- és a vasúti missziót. Felépíttette a Szent József Szeretetotthont, mely szegények és elhagyott öregek számára nyújtott biztos menedéket.
25 év zalaegerszegi lelkipásztori munka után, 52 éves, amikor 1944. márciusában XII. Piusz pápa veszprémi püspöknek nevezte ki, aki a fél év után nyilasok célkeresztjébe került. Decemberben a sopronkőhidai fegyházba viszik 26 pappal és kispappal együtt. A háború utolsó karácsonyát is ott töltötte. A szabadságát, majd a hivatalát szovjet csapatok 1945. április 1-jei bevonulásakor után kapta vissza.
A háború befejezés után a pápa kérésére négy jezsuita szerzetes atya javaslatot tett, hogy Mindszenty József veszprémi püspök legyen az esztergomi érsek, a bíboros, az utolsó hercegprímás! A kinevezés 1945 szeptemberében megtörténik.
Mindszenty bírálta az ország közállapotának fokozatos romlását és a politikai rendőrség féktelen terrorját. A kommunisták a politizálás vádját emelték ellene, amit a bíboros Pázmány Péter szavaival utasította vissza. 1948 végén hűtlenség, kémkedés, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény és valutaüzérkedés gyanúja alapján a rendőrhatóság őrizetbe vette és letartóztatták. 1949 februárjában koncepciós perben életfogytig tartó fegyházra ítélték.
Az 1956-os forradalomban rövid sajtónyilatkozatot tett, amiben közölte, hogy szabad, és az eseményeket nemzeti szabadságharcnak minősítette. A forradalom leverése után a bíboros november 4-én hajnalban az amerikai követségre ment.
1971 szeptemberében a pápa kérésére elhagyta az országot. Később, 1974-ben a pápa megüresedettnek nyilvánította az esztergomi érseki széket a lemondás okán. 1975-ben Bécsben, 84 éves korában hunyt el.
Nagyvárad mindig magyar város volt.
1920-ban Bihar vármegyét, központjával Nagyváraddal együtt Romániához csatoltak. A győztes hatalmak az országra kényszerítették versailles-i Nagy-Trianon palotában azt a békediktátumot, mely területe kétharmadával megcsonkította a történelmi Magyarországot.
1940. augusztus 30-án született meg a második bécsi döntés, melynek értelmében Magyarország visszaszerezte Romániától az elcsatolt részeket. Nagyvárad is visszakerült.
A magyarok várták, mindig bíztak benne, hogy egyszer a város Magyarországhoz fog tartozni. A vesztes első világháború után 20 évig Romániához tartozott, majd 5 évig ismét Magyarországhoz. Ebben az őt évben nagyot fejlődött. Pezsgő kulturális élet volt és a gazdaság is fejlődésnek indult.
1944-ben a front közeledtével a magyarokban minden remény szertefoszlott. A Pacsay családnál is, a legszükségesebbeket összecsomagolták. Menekültek a pacsay rokonokhoz. Fidél atya családja magyar gyökerű. A gyermekek mind Nagyváradon születtek. Édesapja Dr. Pacsay János Zala vármegyéből származott. Van Zalában Pacsa város, a pacsayak többségükben azonban Zalaszentmihályiak. Később -Mindszenty városában- Zalaegerszegen találtak iskolát, munkát.
Fidél elszakadt a családjától! Kapucinus kispapként a lelkében, magyar katonaként, a családjától távol, szinte semmit sem tudva a róluk. Háború volt. Minden megtörténhetett volna. Isten hítük erős volt, segített rajtuk. Mindannyian egészségesen részt vállaltak az újrakezdésben .
Fidél atyának nemcsak a társadalmi változások jelentettek igen nagy kihívást, hanem a világégés, a második világháború és forradalom is. Több csapást élt át, miközben készült, képezte magát. Egész életében lelkipásztornak készült, teológiát, s hat nyelvet tanult.
A háború után volt remény! Volt kapucinus közösség, Magyarországon 100 testvér. Összetartottak. Segítették egymást. Megindult az ország újjáépítése. A kezdeti felívelő életszakasz rövid ideig tartott.
A Forradalom vívmányaként enyhülés következett. Ebben az időben nagy körmenetek voltak. Az Alsó-Vizivárosi plébánián soha nem látott tömeg “tüntetett” a hite mellett, Többször közel 50 ministráns “hömpölygött” a papjaik, Bertalan, Játszint atyák előtt. Az ünnepek megerősítették a hívőket abban, volt és lesz feltámadás. Fidél testvér látta, hogy mire számíthat, mégis úgy készült, hogy közben szolgálta a testvéreit, egyházközösséget szervezett Szakács volt és kántor. A Krisztusi korban levő sekrestyést fiatalok vették körül. Mindenki tudta, de titkolta, hogy ő felszentelt pap. Ez volt a mi titkunk!
A Fidéli közösségeknek - több volt; hittanosok, énekkar, ministránsok - a példákat a magyar sorstársak, hívő emberek adtak. Fidél atya tisztelte Mindszentyben a püspököt, a meghurcolt bíborost, a paptársait, akiket kínoztak, akik közül vértanuk lettek. Őt sem hagyták békén. Kémkedéssel vádolták. Járt a rendőrségre, kihallgatásokra.
Soha nem adta fel. A híveivel maradt, nem hagyta cserben őket.Tehette volna, hogy távozik, nyelvet beszélt, még sem tette. Nem hagyta el az utat, “nekünk Krisztus a jövőnk” szellemében élt. Megtartotta, a hitét, s a hazáját. Ő volt az igaz lelkipásztori példa!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése