Fidél atya szobrot szeretne Avianói Márknak


A kapucinus plébános nem csupán annak a közel hat évtizedes munkájának köszönheti az elismerést, amellyel a kerület közösségét formálta, hagyományait ápolta, hozzájárult ehhez az az áldozatos munka is, amellyel Fidél atya Avianói Márk boldoggá avatásáért fáradozott. A szer­tartás április 27-én Rómában zaj­lott le.

- Ez a boldoggá avatás nem volt egyszerű feladat - emlékezik vissza Fidél atya. - Mikor 1945-ben kispap lettem, az akkori plébános egy Avianói Márkról szóló könyvet olvasott. Ez felkeltette érdeklődésemet, a Magyarország török uralom alóli felszabadulásáért oly sokat tett ember meg­ érdemli a tiszteletet. Már akkor nekikezdtünk a boldoggá avatás előkészítésének. Többször próbálkoztunk, de tervünk mindig kútba esett. Végül 1992-ben bé­csi, velencei és budai emberek összefogtak, s ennek köszönhe­tően idén áprilisban a Vatikán­ban boldoggá avatták Avianói Márkot.

Fidél atya további álmai, tervei közt szerepel egy szobor felállí­tása Avianói Márk tiszteletére, valahol az I. kerületben.

A plébános szerint Buda régen egy nagy család volt, szoros kis közösség, ahol az emberek is­mték egymást, beszélgettek, találkoztak. Akkoriban a kapucinus rend összenőtt a néppel. Ma már nincs meg ez a kölcsönös, egymás iránti bizalom az emberekben. De Fidél atya célja visszahozni a régi idők hangulatát. Ennek érdekében minden hónap első szombatján klubdélutánt szervez a plébánián. Ez a prog­ram teljesen nyitott, bárki eljö­het, hogy érdekes előadásokat hallgasson meg, ismerkedjen, beszélgessen.


«Összejövetel

Klubdélután a plébánián legközelebb szeptember 6-án, 15 órától az Alsó-vízivárosi Plébánia és Kapuci­nus Rendházban, I., Fő utca 32.


(Megjegyzés: nem egész két hónap múlva, 2003. Október 20.-án hosszantartó betegség után a Betegápoló Irgalmas Rend otthonában visszaadta lelkét a teremtőnek)



A fenti idézet:

BUDApest 14 oldal 2003. szeptember 4., csütörtök

A HÍR, AMELY RÓLAM SZÓL

Budapesti Nap

I. kerület • Arcok

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Cipirian: A példád maradjon velünk!

A születésnap!

Vincze Tibor: Nekünk ő volt a plébános úr a boldog zalaapáti években!