“Legyetek befogadók és legyetek az imádság emberei” (Ferenc pápa)

“Legyetek befogadók és legyetek az imádság emberei” (Ferenc pápa)

Pacsay János Fidél atya vallásos, hat gyermekes nagycsaládban 1926 -ban, Szent László városában született, ott, ahol Pázmány Péter esztergomi érsek, bíboros, jezsuita szerzetes, az egyetemet alapító is. Fidél atya a gimnáziumot a nagyváradi Szent Lászlóbanl kezdte, jó iskolái voltak. P. Röss Bertalan kapucinus atyától 10 éves korában megkapta Avianói Márk könyvét, amely egész életét meghatározta. Belépett a kapucinus rendbe. A háborúban 18 évesen harcolt, orosz fogságba került. Megszökött. A háború befejezése után Budapesten teológiát tanult. 1950-ben titokban pappá szentelték. Nem gyakorolhatta hívatását, 13 évig fizikai munkás, megjárta az élet iskoláját. 1964-ben káplán lett az Árpád-házi szent Erzsébet kapucinus plébánián. A hívek rajongtak érte, amit a hatalom képtelen volt elviselni. Elhelyezték. 1989-től újjá szervezte a kapucinus rendet. 1992-ben, már 66 éves, amikor visszakerült kapucinus plébánosnak oda, ahonnan indult, ahol szolgált 2003-ban bekövetkezett  haláláig. Egész életében a lelkipásztori hivatását “nekünk Krisztus a jövőnk” szellemében gyakorolta.

A Szentatya 2023-as magyarországi apostoli látogatása során tartott: “Legyetek befogadók és legyetek az imádság emberei” beszédéhez kapcsolódik Fidél atya rendhagyó “hitvallása”, amely valójában a tanítványok és a hívek emlékei, tanúságai. Ezzel szeretnénk megköszönni a példamutató és mindannyiunk életét meghantázó lelkipásztori munkáját. 

A közreadott könyv emlékírásai Fidél atya “tanúságtétele”. Kérjük, Őszentsége áldását. 

Ferenc pápa a püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal találkozott a Szent István-bazilikában magyarországi látogatásának első napján, 2023. április 28-án délután. Veres András püspök a Magyar Katolikus Püspöki konferencia tagjai, a papok, a szerzetesek, a pap- és szerzetesnövendékek, valamint a katekéták nevében háláját fejezte ki, amiért másfél év elteltével ismét hazánkban köszönthetik a Szentatyát, megtapasztalják „pásztori közelségét”, szeretetét. Beszéde végén az MKPK elnöke ajándékot adott át a Szentatyának, a máriapócsi kegykép másolatát.

Fidél atya sokat tett Avianói Márk boldoggá avatásáért. (Szerk.: Ezzel a következő emlékírásban részletesen foglalkozunk) A magyarok nehezteltek, amiért  a Avianói Márk javaslatá­ra vitette Bécsbe Lipót császár a máriapócsi kegyképet. 

Máriapócson, a görög katolikus templom ikonosztázionján 1696-ban könnyezett a Mária-kép, azoknak a csatáknak az idején, amikor Buda visszafog­lalását követően Belgrád felé verték a törököt. Az eset hírére nagy töme­gek kezdtek zarándo­kolni Máriapócsra. A ké­pet a császár Bécsbe, a Stephansdomba vitette, Márk atya pedig körme­net élén vitte körbe a vá­rosban, a keresztény hadsikeréért könyörögve. 

Az eredeti máriapócsi kegykép a mai napig Bécsben van, de nem könnyezett többé. Máriapócson viszont pótolták a képet az ere­deti másolatával, a legenda szerint az újólag könnyezett 1715- ben, majd 1905-ben.

Veres püspök úr beszédében kihangsúlyozta: Szeretnénk ebben a változó világban hitelesen tanúságot tenni arról, hogy “nekünk Krisztus a jövőnk.”  Ferenc pápa válaszában tovább gondolta:

Nem azt mondja: „a jövő Krisztus”, nem, hanem: „nekünk Krisztus a jövőnk.” Ne keverjük össze a kettőt!

Ez az egyik legfontosabb feladat, amely előttünk áll: korunk változásait és átalakulását értelmezni és megpróbálni a lelkipásztori kihívásokkal a lehető legmegfelelőbb módon szembenézni. Krisztussal és Krisztusban! Semmit sem Krisztuson kívül, semmit sem Krisztustól távol! Ez akkor lehetséges, ha Krisztusra mint jövőnkre tekintünk: ő „az Alfa és az Ómega [...], aki van, aki volt és aki eljő, a Mindenható” (Jel 1,8), a kezdet és a vég, az emberi történelem alapja és végső célja. Ha e húsvéti időben annak dicsőségét szemléljük, aki „az Első és az Utolsó” (Jel 1,17), akkor megláthatjuk a világunkat időnként megrázó viharokat, a gyors és folyamatos társadalmi változásokat és a hit válságát is Nyugaton, de azzal a látással, amely nem enged a csüggedésnek, és nem veszíti szem elől a húsvét középpontját: a feltámadt Krisztust, aki a történelem középpontja és a jövő. 

Mindszenty József

(1892-1975)

Fidél atya életében a példa az országa, a társadalma és a történelem alakulása, a magyar katolikus egyház útja, a magyar emberek, a magyarok nagyjai, legfőbbképpen 

Mindszenty József hite, a szegények szolgálata és a helytállása.

Pehm (1942-től Mindszenty) József fiatalon, 27 évesen 1919. októberében Zalaegerszegre, a Mária Magdolna templomba kapott plébánosi kinevezést. Felépíttette a zalaegerszegi Jézus Szíve ferences templomot és egy kolostort. Másrészt modernizálta a plébániaépületet és a szegények számára 34 főt befogadó szeretetotthont alapított. Támogatta, taníttatta a szegény tehetséges gyermekeket, a Szociális Missziótársulat bevonásával végezte a szegénygondozást, a kórházmissziót, a fogház- és a vasúti missziót. Felépíttette a Szent József Szeretetotthont, mely szegények és elhagyott öregek számára nyújtott biztos menedéket.

25 év zalaegerszegi lelkipásztori munka után, 52 éves, amikor 1944. márciusában XII. Piusz pápa veszprémi püspöknek nevezte ki, aki  a fél év után nyilasok célkeresztjébe került. Decemberben a sopronkőhidai fegyházba viszik 26 pappal és kispappal együtt. A háború utolsó karácsonyát is ott töltötte. A szabadságát, majd a hivatalát szovjet csapatok 1945. április 1-jei bevonulásakor után kapta vissza.

A háború befejezés után a pápa kérésére négy jezsuita szerzetes  atya javaslatot tett, hogy Mindszenty József veszprémi püspök legyen   az esztergomi érsek, a bíboros, az utolsó hercegprímás! A kinevezés 1945 szeptemberében  megtörténik.

Mindszenty bírálta az ország közállapotának fokozatos romlását és a politikai rendőrség féktelen terrorját. A kommunisták a politizálás vádját emelték ellene, amit a bíboros Pázmány Péter szavaival utasította vissza. 1948 végén hűtlenség, kémkedés, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény és valutaüzérkedés gyanúja alapján a rendőrhatóság őrizetbe vette és letartóztatták. 1949 februárjában koncepciós perben életfogytig tartó fegyházra ítélték. 

Az 1956-os forradalomban rövid sajtónyilatkozatot tett, amiben közölte, hogy szabad, és az eseményeket nemzeti szabadságharcnak minősítette. A forradalom leverése után a bíboros november 4-én hajnalban az amerikai követségre ment. 

1971 szeptemberében a pápa kérésére elhagyta az országot. Később, 1974-ben a pápa megüresedettnek nyilvánította az esztergomi érseki széket a lemondás okán. 1975-ben Bécsben, 84 éves korában hunyt el.

Nagyvárad mindig magyar város volt. 

1920-ban Bihar vármegyét, központjával Nagyváraddal együtt Romániához csatoltak. A győztes hatalmak az országra kényszerítették versailles-i Nagy-Trianon palotában azt a békediktátumot, mely területe kétharmadával megcsonkította a történelmi Magyarországot.

1940. augusztus 30-án született meg a második bécsi döntés, melynek értelmében Magyarország visszaszerezte Romániától az elcsatolt részeket. Nagyvárad is visszakerült. 

A magyarok várták, mindig bíztak benne, hogy egyszer a város Magyarországhoz fog tartozni. A vesztes első világháború után 20 évig Romániához tartozott, majd 5 évig ismét Magyarországhoz. Ebben az őt évben nagyot fejlődött. Pezsgő kulturális élet volt és a gazdaság is fejlődésnek indult.

1944-ben a front közeledtével a magyarokban minden remény szertefoszlott.  A Pacsay  családnál is, a legszükségesebbeket összecsomagolták. Menekültek a pacsay rokonokhoz. Fidél atya családja magyar gyökerű. A gyermekek mind Nagyváradon születtek. Édesapja Dr. Pacsay János Zala vármegyéből származott. Van Zalában Pacsa város, a pacsayak többségükben azonban Zalaszentmihályiak. Később -Mindszenty városában- Zalaegerszegen találtak iskolát, munkát.

Fidél elszakadt a családjától! Kapucinus kispapként a lelkében, magyar katonaként, a családjától távol, szinte semmit sem tudva a róluk. Háború volt. Minden megtörténhetett volna. Isten hítük erős volt, segített rajtuk. Mindannyian egészségesen részt vállaltak az újrakezdésben .

Fidél atyának nemcsak a társadalmi változások jelentettek igen nagy kihívást, hanem a világégés, a második világháború és forradalom is. Több csapást élt át, miközben készült, képezte magát. Egész életében lelkipásztornak készült, teológiát, hat nyelvet tanult. 

A háború után volt remény! Volt kapucinus közösség, Magyarországon 100 testvér. Összetartottak. Segítették egymást. Megindult az ország újjáépítése. A kezdeti felívelő életszakasz rövid ideig tartott.

A Forradalom vívmányaként  enyhülés következett. Ebben az időben nagy körmenetek voltak. Az Alsó-Vizivárosi plébánián soha nem látott tömeg “tüntetett” a hite mellett, Többször közel 50 ministráns “hömpölygött” a papjaik, Bertalan, Játszint atyák  előtt. Az ünnepek megerősítették a hívőket abban, volt és lesz feltámadás. Fidél testvér látta, hogy mire számíthat, mégis úgy készült, hogy közben szolgálta a testvéreit, egyházközösséget szervezett Szakács volt és kántor. A Krisztusi korban levő sekrestyést fiatalok vették körül. Mindenki tudta, de titkolta, hogy ő felszentelt pap. Ez volt a mi titkunk! Építette, működtette “kisköreit”, közben hittant “mesélt”, sok-sok tanulsággal és kirándulással, tanítványaival. Az útcél: Makkos Mária, Máriabesnyő, Prédikáló szék stb.

A Fidéli közösségeknek - több volt; hittanosok, énekkar, ministránsok - a példákat a magyar sorstársak, hívő emberek adtak. Fidél atya tisztelte Mindszentyben a  püspököt, a meghurcolt bíborost, a paptársait, akiket kínoztak, akik közül vértanuk lettek. Őt sem hagyták békén. Kémkedéssel vádolták. Járt a rendőrségre, kihallgatásokra. 

Soha nem adta fel. A híveivel maradt, nem hagyta cserben őket.Tehette volna, hogy távozik, nyelvet beszélt, még sem tette.  Nem hagyta el az utat, “nekünk Krisztus a jövőnk” szellemében élt. Megtartotta, a hitét, s a hazáját. Ő volt az igaz lelkipásztori példa!

Életünk, bármennyire is törékeny, szilárdan az ő kezében van. Ha erről megfeledkezünk, akkor mi, lelkipásztorok és világi hívők emberi eszközöket és megoldásmódokat fogunk keresni, hogy megvédjük magunkat a világtól, bezárkózva kényelmes és békés vallási oázisainkba; vagy éppen ellenkezőleg, alkalmazkodunk a világiasság váltakozó széljárásaihoz, akkor pedig kereszténységünk elveszíti erejét, és megszűnünk a föld sója lenni.

Térjünk vissza Krisztushoz, aki a jövő, hogy ne essünk a világiasság váltakozó széljárásainak csapdájába! Ez lenne ugyanis a legrosszabb, ami az Egyházzal történhet: egy világias Egyház.

Ez két értelmezés – úgy is mondhatnám, hogy két kísértés –, amelytől Egyházként mindig óvakodnunk kell. Az első a jelenlegi történelem katasztrofális olvasata, amelyet azok kishitűsége táplál, akik azt ismételgetik, hogy minden elveszett, nincsenek már meg a múlt értékei, nem tudjuk, hová jutunk. És ott a másik veszély, saját korunk naiv olvasata, amely viszont az alkalmazkodás, a konformitás kényelmén alapul, és elhiteti velünk, hogy mégiscsak rendben van minden, csak a világ mostanra megváltozott, és megkülönböztetés nélkül alkalmazkodnunk kell hozzá. 

Ez helytelen! Íme, a katasztrofális kishitűséggel és a világias alkalmazkodó szellemmel szemben az evangélium új látást ad nekünk, megajándékoz a megkülönböztetés kegyelmével, hogy egyszerre befogadó magatartással és a prófécia lelkével lépjünk be korunkba. Vagyis a próféciára nyitott befogadással. Nem szeretem a „prófétai” jelzőt használni, túl sokszor használjuk. A főnevet használjuk: prófécia. A főnevek válságát éljük át, és oly gyakran nyúlunk a melléknevekhez. Nem! Prófécia. Befogadó magatartással, nyitott lélekkel, és próféciával a szívünkben!

Pappá szentelése után behívták a hadseregbe. Jó katona volt, mindig lelkiismeretesen teljesítette, amit rábíztak. A húszas éveinek végén járó, idősebb katona a bajtársai között rövid idő alatt a  példamutatása okán népszerűvé vált. Nyitott, a társai problémáit meghallgató, segítőkész katona, embersége, elfogadottsága feltűnt elöljáróinak. Élvezte bizalmukat. mert, hogy közösségben Fidél karizmája mindig jól “működött”. A tisztek nem egyszer vitték magukkal a harmonikázni, énekelni tudó bakát a szórakozásaikat szolgálóan, aki a szimpátiájukat ezen a téren is megnyerte. Fidél nem volt haverkodó típus, tiszteletet adott és kapott. Kulturáltsága, tudása, humora, sztorijai soha nem voltak tolakodóak, hivalkodóak, sokkal inkább emberi kapcsolatot befogadó, már-már másokban a barátságát kereső volt. Jól érezték magukat az emberek a közelében. Politikai tisztnek akarták javasolni. Előljáraiban a kialakult elismerés okán lehetővé vált, hogy elárulja, hogy nem teheti, mert pap! 

Fidél atya Isten adta képessége volt empatikussága,  nyitottsága, az emberek megértése a nehézségeikben, bánatának, fájdalmának  befogadása, segítés az  útkeresésükben.  Mindig igyekezett megtalálni az embereknél, azt a gondolati pontot, ahonnan el tudott indulni, megvárva, hogy kialakuljon a szükséges bizalmi viszony, amelyre  épült  igehirdetése! Hiteles ember volt. Szeretett adott és kapott. Ez volt hivatása gyakorlásának titka. A megmunkált föld mindig várja a magot, amely majd termést hoz, a hívő keresztény életet. 

Fidél atya nemcsak a párbeszédben volt erős, a közösségépítésben is, amit   előmozdítottak a prédikációi, a hittanórák, a sok-sok kirándulás, s a zarándokutak. Építette, működtette “kisköreit”, kirándulással Makkosmária, Máriabesnyő, Prédikálószék stb. úticéllal, később külföldre is. Hatásaként sokunkban barátság szövődött. Mindig számíthattunk rá, nem kellett bejelentkezni, hogy felkeressük. Többször volt így!

A “Fidéli befogadás és prófécia” útján váltunk hívő kereszténnyé, a könyv emlékírásai mindenről tanúskodnak.

Ennek kapcsán szeretnék röviden utalni egy gyönyörű képre, amelyet Jézus használt: a fügefa képére (vö. Mk 13,28–29), amely a jeruzsálemi templommal összefüggésben jelenik meg. Azokat, akik annak gyönyörű köveit csodálták, és így egyfajta világias konformizmusban éltek, biztonságukat a szent térbe és annak ünnepélyes pompájába helyezve, Jézus arra figyelmeztette, hogy itt a földön semmit sem szabad abszolútnak tekinteni, mert minden bizonytalan, és kő kövön nem marad – a zsolozsmában ezekben a napokban a Jelenések könyvét olvassuk, mely elénk tárja, hogy kő kövön nem marad –, ugyanakkor az Úr nem akar csüggedést okozni, sem félelmet kelteni, ezért hozzáteszi: amikor minden elmúlik, amikor az emberi templomok összeomlanak, amikor szörnyű dolgok történnek és heves üldözések támadnak, akkor „majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkön nagy hatalommal és dicsőséggel” (vö. Mk 13,26). És itt hív meg bennünket arra, hogy a fügefát szemléljük: 

„Vegyetek példát a fügefáról. Amikor hajtása már zsendül és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, mihelyt látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van, már az ajtóban” (Mk 13,28–29). Arra kapunk tehát meghívást, hogy gyümölcsöt termő növénykésnt használjuk fel a nekünk adott időt, annak változásaival és kihívásaival együtt, mert mindezeken keresztül – mondja az evangélium – az Úr közeledik. És addig is arra vagyunk hivatva, hogy megbecsüljük ezt az időt, hogy olvassuk az evangéliumot és elvessük a magvait, hogy lemetsszük a gonoszság száraz ágait, hogy gyümölcsöt teremjünk.

Próféciával végzett befogadásra kaptunk meghívást.

Próféciával végzett befogadás: azt jelenti, hogy megtanuljuk felismerni Isten jelenlétének jeleit a való világban, még ott is, ahol nem jelenik meg kifejezetten a keresztény szellem jegyében, vagy ahol kihívás vagy kérdés formájában érkezik. Ugyanakkor mindent az evangélium fényében kell értelmeznünk, anélkül, hogy elvilágiasodnánk – erre vigyázzatok! –, a keresztény prófécia hirdetőiként és tanúiként. 

Avianói Màrk

Fidél atya egész élete az Isten jelenlétét igazolja a való világban! 

1936-ban Nagyváradon hittan órán kezébe kapta Röss Bertalan, kapucinus atyától a könyvét Avianói Márk életet bemutató könyvét. Bertalan atya felismeri Pacsay János tanuló, tehetségét, elhivatottságát, később a kapucinus atya a budai plébániáján plébánosként segíti - időközben Fidél atya -mindennapi életét. Munkát ad, kezdeményezi, majd támogatja doktori disszertációjának az elkészítésében, 1964-ben munkatársa lett, káplánként. Az Isteni jelenlét Avianói Márk boldoggá avatási folyamatban való közreműködésben volt jelen.Az olasz kapucinus hite és magatartása a példa. Fidél atyának a lelkipásztori munkáján túl két célkitűzése volt, a kapucinus rend újjászervezés, a szerzetesi élet és a hit népszerűsítése, Boldog Avianói Márk és szent Pió atya életével. A másik cél lengyel-magyar kapucinus főiskolai képzés létrehozása volt. Előbbi célok megvalósultak, az utóbbi azonban nem, annak ellenére nem, hogy lengyel származású volt a pápa, s Fidéli atya nagyon sokat munkálkodott a célja elérése érdekében, a tárgyaló delegáció tagjaival anyanyelvükön beszélt.

Az Isteni jelenlétről tanúskodik a kézben tartott könyv története.

A szerkesztő tanúságtétele az égi jelről, az Isteni  

jelenlétről. A szerkesztő 2022  év nagypéntek délutánján a Kapucinus Templom környékén járt.  Betért a templomba. Keresztút volt. A befejezése után előre ment az oltárhoz, a régi imádkozásai színhelyére. Nézelődött. Imádkozott. A hívek lassan hazafelé mentek.  Az oltár előtt állt, amikor  Marco Faccioli kapucinus atya éppen jött a sekrestye felől. Megszólította. Az atya nagyon kedves volt, mintha  már 1958-ban is vele lett volna! Marco atyának Fidél atya tanítványaként mutatkozott be. Mondta, Fidél atyát nem ismerte, mert halála után jött Magyarországra. A szószék hiányzott, ahonnan Fidél atya prédikált. Vajon hol van? Még a múltban lebontották, válaszolta. Ezután az atya megkérdezte, hová jár templomba.  Nem látta még itt a bottal járó öregembert. A válasz, véletlenül jött. Az atya mosolyogva mondta, “nincsenek véletlenek”. Másnap a szerkesztő, biztos, ami  biztos megkereste a az atyát neten. Látta ő a templomigazgató. Írt a templom emailjére. Hátha nem kapja meg! Húsvét vasárnap reggel megtalálta Markó atyát a Facebookon, ismerősnek jelölte és láss csodát! Néhány másodperc után az atya igazolta, “ismerős”. Nagyon boldog volt, ebben az örömteli állapotában kapta az égi jelt! Fidél atyjáról emlékkönyvet szeretne készíteni. Volt előzménye, már hármat készített a professzorairól. Tudta mit kell tenni, volt tapasztalata. Az áldott állapotban volt, azonnal írt Marco atyának,  hogy segítsen. Megígérte. Megindult a kulcssegítők felkutatása. Barátai, Exterde Sándor, Lepp Edvin és Belényessy István, mindhárman osztálytársai ės egyben Fidél atya tanítványai örömmel üdvözölték a tervet. Telefonon hívta Pacsai Norbertet, Fidél atya öccsét, aki szintén támogatta könyv megírását.

Vigyázzatok az elvilágiasodás folyamatára! A világiasságba süllyedés talán a legrosszabb, ami egy keresztény közösséggel történhet! Azt látjuk, hogy még ebben az országban is, ahol a hit hagyománya szilárdan gyökeret vert, tanúi vagyunk az elvilágiasodásnak és az azt kísérő jelenségek terjedésének, mely veszélyezteti a család egységét és szépségét, kiteszi a fiatalokat az anyagias és hedonista életideál kockázatának és polarizálja az új kérdésekről és kihívásokról szóló vitát. Így megjelenik az a kísértés, hogy megmerevedjünk, bezárkózzunk és „harcos” hozzáállást vegyünk fel. Pedig ez a valóság lehetőségeket is hordozhat számunkra, keresztények számára, mert hitre és bizonyos témák elmélyítésére ösztönöz, és arra hív, hogy feltegyük magunknak a kérdést: ezek a kihívások miként léphetnek párbeszédbe az evangéliummal, hogy új utak, eszközök és nyelvezet keresésére indítsanak? Ebben az értelemben jelentette ki XVI. Benedek, hogy a szekularizáció különböző korszakai az Egyház segítségére voltak, mert „lényegesen hozzájárultak belső megtisztulásához és reformjához. A szekularizációk valójában […] minden alkalommal az Egyház mély megszabadulását jelentették a világiasság formáitól” (Találkozó az Egyházban és a társadalomban elkötelezett katolikusokkal, Freiburg im Breisgau, 2011. szeptember 25.). Ha bármiféle szekularizációval találkozunk, az valójában kihívás és felhívás arra, hogy megtisztítsuk az Egyházat mindenféle világiasságtól. Térjünk vissza ehhez a szóhoz, mely a legrosszabb: a világiasságba süllyedés a legrosszabb, ami történhet velünk! Ez egy békés, megnyugtató pogányság, olyan pogányság, amely nem veszi el a békédet. Miért? Mert jó? Nem! Hanem mert érzéketlenné tesz, elaltat!

Fidél atya nem volt kishitű, s nála nem jelentkezett az elvilágåsaidás egyetlen jele sem! Szerzetes alkat volt. Szegénységet fogadott, nem okozott nehézséget a fogadalmát betartani.1950-től kapucinus atya lett, titokban felszentelték. Hitében bátor ember, aki 13 évig illegalitásban volt. Fizikai munkásként dolgozott. Közben bejárt a budai kapucinusokhoz rendtársainak segíteni. Az Árpád-házi szent Erzsébet kapucinus templomhoz nagyon közelben, 2 percre, albérletben lakott, csak aludni járt haza. Kezdetben kántor, majd szakács és sekrestyés volt.

A mai élethelyzetekkel folytatott párbeszédre irányuló elköteleződés azt kívánja a keresztény közösségtől, hogy jelen legyen és tanúságot tegyen, hogy képes legyen félelem és megcsontosodás nélkül meghallgatni a kérdéseket és meglátni a kihívásokat. Ez a jelen helyzetben nem könnyű, mert belső nehézségekből sincs hiány. Különösen a papok túlterheltségét szeretném kiemelni. Egyrészt a plébániai és lelkipásztori élet követelményei sokrétűek, másrészt a hivatások száma csökken, és a papok kevesen vannak, sokan közülük előrehaladott korúak és a fáradtság jelei mutatkoznak rajtuk. Ez sok európai ország közös valósága, amellyel kapcsolatban fontos, hogy mindenki – lelkipásztorok és világi hívők egyaránt – érezze a közös felelősséget: mindenekelőtt az imádságban, hiszen a válaszok az Úrtól és nem a világtól jönnek, a tabernákulumból, nem pedig az internetről. Aztán a hivatásokért végzett lelkipásztori munka szenvedélyében, keresve annak a módját, hogy a sajátos megszentelődés útján is lelkesen felkínáljuk a fiataloknak Jézus követésének a varázsát.

5. Fidél…..

Szükség van azokra, akik meghallgatják a fiatalokat és segítik őket, hogy jól tudjanak perlekedni az Úrral! És általánosabban: szükség van arra, hogy egyházi reflexiót kezdeményezzünk – szinodális, együttesen végzett reflexiót – a lelkipásztori élet megújítására, nem megelégedve a múlt ismétlésével, nem félve a plébánia átszervezésétől, hanem prioritásként kezelve az evangelizációt és aktív együttműködést kezdeményezve a lelkipásztorok, a katekéták, a lelkipásztori munkatársak és a tanárok között. Ti már ezen az úton jártok: kérem, ne álljatok meg! Keressétek a lehetséges módokat, hogy örömmel tudjatok együttműködni az evangélium ügyében és együtt mozdítsátok elő, ki-ki a maga karizmájával a lelkipásztori munkát mint örömhírhirdetést, kérügmatikus örömhírhirdetést, vagyis amely megszólítja az emberek lelkiismeretét. 

Itt megállok egy kicsit, hogy kiemeljem a katekéták gyönyörű munkáját, ezt az antiquum ministeriumot. Vannak olyan helyek a világon – gondoljunk például Afrikára –, ahol az evangelizációt katekéták végzik. A katekéták az Egyház oszlopai! Köszönjük, amit tesztek! Köszönetet mondok a diakónusoknak és a katekétáknak is, akiknek döntő szerepük van a hit átadásában a fiatalabb nemzedékeknek, és mindazoknak, tanároknak és nevelőknek, akik nagylelkűen munkálkodnak az oktatás területén: köszönöm, nagyon szépen köszönöm!

6. Fidél…..

Engedjétek meg, hogy elmondjam: a lelkipásztori munka akkor lesz gyümölcsöző, ha képesek vagyunk megélni azt a szeretetet, amelyet az Úr parancsolt nekünk, és amely az ő Lelkének ajándéka.

Ha távolságtartónak vagy megosztottnak mutatkozunk, ha megcsontosodunk álláspontjainkban és csoportosulásainkban, akkor nem fogunk gyümölcsöt teremni.

Önmagunkra gondolunk, saját elgondolásainkra, saját teológiánkra gondolunk. Szomorú, ha megosztottak vagyunk, mert ahelyett, hogy egy csapatként játszanánk, az ellenség játékát segítjük: a sátán bomlaszt, a sátán művésze a bomlasztásnak, ez a specialitása! Mi pedig egymástól eltávolodott püspököket, a püspökükkel feszültségben élő papokat látunk, viszály van az idősebb és a fiatalabb papok, az egyházmegyések és a szerzetesek, a papok és a világi hívők, a latinok és a görögök között; pártokra szakadunk az Egyház életét érintő kérdésekben, de politikai és társadalmi téren is, mereven képviselve ideológiai álláspontunkat. Ne engedjétek be az ideológiákat! A hitéletet, a hívő magatartásmódot nem lehet ideológiára redukálni: ez a sátántól való! Nem, kérem: az első lelkipásztori cselekedet az egymás közti közösségről való tanúságtétel, mert Isten maga közösség, és ott van jelen, ahol testvéri szeretet uralkodik. Győzzük le az emberi megosztottságot, hogy együtt dolgozzunk az Úr szőlőjében! Merüljünk el az evangélium szellemében, verjünk gyökeret az imádságban, különösen a szentségimádásban és Isten igéjének hallgatásában, törekedjünk az élethosszig tartó tanulásra, ápoljuk a testvériséget, a közelséget és az egymásra való odafigyelést. Nagy kincs birtokába jutottunk, ne pazaroljuk el az evangéliumhoz képest másodlagos értékeket hajszolva!

7. Fidél…..

Itt hadd figyelmeztesselek benneteket: óvakodjatok a pletykálástól, a püspökök közötti, a papok közötti, a szerzetesnők közötti, a világi hívők közötti fecsegéstől…

A pletyka rombol. Olyan szép dolognak tűnik a fecsegés, édes, mint a cukorka, jó dolog másokról fecsegni. Az ember gyakran beleesik. Vigyázzatok, mert ez a rombolás útja.

Ha egy felszentelt személynek, egy megszentelt személynek vagy egy világi hívőnek, aki komolyan veszi hivatását, sikerül, hogy sose szóljon meg másokat, az egy szent! Ezen az úton menjetek: ne mondjatok rosszat másokról! „Ó, Atyám, ez nehéz, mert néha az ember elcsúszik: itt ezt mondom, ott amazt…” A megszólás ellen van egy jó orvosság: például az ima; de van egy másik jó orvosság is: megharapni a nyelvünket. Tudtátok ezt? Harapjátok meg a nyelveteket, és ne pletykáljatok! Rendben?

8. Fidél…..

És még egy dolgot szeretnék mondani a lelkipásztoroknak: az Atya arcát mutassátok meg Isten szent népének, és alakítsátok ki a családias lelkületet – ne legyünk merevek, hanem irgalmas és könyörületes tekintettel és megközelítésekkel éljünk. Ezzel kapcsolatban szeretnék hangsúlyozni egy dolgot: mi Istennek a stílusa? Isten első stílusa a közelség. Ő maga mondta ezt a Második Törvénykönyvben: „Mondd, melyik néphez vannak olyan közel az istenei, mint én tehozzád?” Isten magatartására a közelség, az együttérzéssel és a gyengédség jellemző. Közelség, együttérzés és gyengédség: ez Istennek a stílusa. Ezt a stílust kövessük! Vajon én közel állok-e az emberekhez, segítem-e az embereket, együttérző vagyok-e, vagy mindenkit elítélek? Gyengéd és kedves vagyok-e? Tehát semmi merevség, hanem közelség, együttérzés és gyengédség! Ezzel kapcsolatban megragadtak József atya szavai, aki felidézte testvére, Brenner János boldoggá avatását és szolgálatát, egy olyan papét, akit mindössze huszonhat éves korában barbár módon meggyilkoltak. Ennek a népnek hány meg hány vértanúja és hitvallója élt a múlt század totalitárius diktatúrái alatt! Sokat szenvedtetek!

Boldog János annyi szenvedést élt át, hogy könnyen megtehette volna, hogy haragot tart, bezárkózik, merevvé válik. Ehelyett jó pásztor volt. Erre van mindannyiunknak, különösen a papoknak szükségünk:

irgalmas tekintetre, együttérző szívre, mely mindig megbocsát, újra és újra megbocsát, amely segít az újrakezdésben, befogad és nem ítélkezik, nem zavar el, bátorít és nem kritizál, szolgál és nem pletykál.

Ez a magatartás felkészít bennünket a befogadásra, olyan befogadásra, amely prófécia. Felkészít az Úr vigasztalását közvetíteni a világban tapasztalható fájdalom és szegénység valóságában, közel lenni az üldözött keresztényekhez, a befogadást kereső menekültekhez, a más etnikumú emberekhez, és bárkihez, aki rászorul. A szentség nagyszerű példáival bírtok ebben a tekintetben, mint például Szent Mártonéval. Az ő gesztusa, amellyel megosztotta köpenyét a szegénnyel, sokkal több, mint a szeretet cselekedete: egy olyan Egyház képe, amely felé törekednünk kell, amit a Magyar Egyház Európa szívében próféciaként hordozhat: az irgalmasság és közelség felmutatása. De szeretnék megemlékezni Szent Istvánról is, akinek ereklyéje itt van mellettem: ő, aki először bízta Isten anyjára a nemzetet, aki elszánt evangéliumhirdető térítő volt, kolostorok és apátságok alapítója, képes volt arra is, hogy mindenkit meghallgasson és mindenkivel párbeszédet folytasson, tudott gondoskodni a szegényekről: csökkentette adójukat, és álruhában osztott alamizsnát, hogy ne ismerjék fel.

Ilyen Egyházról kell álmodnunk: olyan Egyházról, amely képes meghallgatni, párbeszédet folytatni, a gyengébbekre odafigyelni; olyan Egyházról, amely befogadó mindenki irányába; olyan Egyházról, amelynek van bátorsága mindenkihez elvinni az evangélium próféciáját.

9. Fidél…..

Kedves testvéreim, Krisztus a jövőnk, mert ő irányítja a történelmet, ő a történelem ura. Erről szilárdan meg voltak győződve hitvallóitok: megannyi püspök, pap, szerzetes és szerzetesnő, akik az ateista üldözés alatt vértanúhalált haltak; ők tanúsítják a magyarság sziklaszilárd hitét. Ez nem túlzás, meggyőződésem, hogy sziklaszilárd hitetek van, és hálát adunk Istennek érte. Szeretnék megemlékezni Mindszenty bíboros úrról, aki hitt az ima erejében, olyannyira, hogy szinte szállóigeként idézik szavait: „Ha van egymillió imádkozó magyar, nem félek a holnaptól!” 

Legyetek befogadóak, legyetek tanúi az evangélium ígéretének, de mindenekelőtt legyetek az imádság emberei, mert a történelem és a jövő ettől függ. Megköszönöm hiteteket és hűségeteket, mindazt a jót, amik vagytok, és amit tesztek. És nem tudom elfelejteni az Angolkisasszonyok közösségébe tartozó magyar nővérek bátor és türelmes tanúságát, akikkel Argentínában találkoztam, miután a vallásüldözés idején elhagyták Magyarországot. Tanúságtevő, csodálatos nők voltak! Tanúságtételükkel annyi jót tettek velem. Imádkozom értetek, hogy a hit nagyszerű tanúinak példáját követve sose győzzön le benneteket a középszerűségbe süllyesztő belső fáradtság, és örömmel haladjatok előre. És kérlek benneteket, hogy továbbra is imádkozzatok értem.

10. Fidél…..